Orbánnak befellegzett – és ez biztos, mert már Medgyessy Péter is megmondta

Mindezt joviálisan, mosolygósan előadva, mintha jót akarna. Mintha egy cuki ember lenne. Pedig nem az. Nagyon nem az. Horváth K. József írása.

Az Európai Bizottság annyira meglepődött a kínai exportkorlátozáson, hogy döbbenetében reagálni is elfelejtett. Pedig ha valami, ez nagyon várható volt.
Brüsszel semmit nem tud reagálni a Kína által a napokban bejelentett exportkorlátozásra, amelyet Peking két, a zöldátállásban nélkülözhetetlen kritikus ásvány, a gallium és a germánium kapcsán vezetett be. Szó szerint semmit, az Európai Bizottság illetékesei ugyanis a teljes hallgatásba menekültek. Az ügyre rálátók szerint teljes a döbbenet Brüsszelben, ami azért igencsak meglepő.
Az Európai Unió addig hajtogatta a „kockázatmentesítés” kifejezést (amely Kína világkereskedelmi szerepének visszaszorítását jelenti a gyakorlatban), és addig mantrázta, hogy a zöldátálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok és nyersanyagok tekintetében is diverzifikációra törekszik, amíg Peking vállat nem vont, majd a lehető leghatározottabban meg nem mutatta, milyen lesz egy kereskedelmi háború, ha az Európai Unió az USA akaratának megfelelően elkezdi átpolitizálni a gazdasági együttműködéseket.
Kína oda ütött, ahol a legjobban fáj: korlátozni fogja a kritikus ásványianyag-exportját, különös tekintettel a galliumra és a germániumra. A két anyag kulcsfontosságú a csipgyártás, a távközlés és az elektromos járműipar számára, a zöldátállás lázában égő EU pedig a jelek szerint még fel sem fogta, milyen figyelmeztetést kapott.
A nélkülözhetetlen gallium 71, míg a germánium 45 százalékát ugyanis Kínából szerzi be az Európai Unió,
ezek mennyiségi korlátozása tehát az EU valamennyi jövőbe tekintő tervét fenekestől forgathatja fel.
A kínai csapás csak ízelítő, a célja éppen az, hogy figyelmeztesse Európát: nincs olyan opció, amely lehetővé tenné az elszakadást a kínai nyersanyagoktól, mint ahogyan Peking azt sem fogja tétlenül nézni, hogy az EU az ő kárára szerepet vállaljon az Egyesült Államok hegemón gazdasági törekvéseiben.
A tagállamok feszült csendben találgatják, hogy mi lesz a következő lépés, Brüsszelben azonban teljesen megnémultak az egyébként mindig harcra kész bürokraták. Az Európai Parlament képviselői közül néhányan már megszólaltak, de csak a szokásos üres frázisokat ismételgetik arról, hogy lám, itt a válasz arra, miért van szüksége az EU-nak saját kitermelésre és feldolgozásra.
Az igazán lényeges Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelmi biztosa, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének a reagálása lenne, de ilyesmire eddig nem került sor. Mindkét erős ember csendben van, pedig amikor a Kína ellen megfogalmazott javaslatok bekerültek az EU gazdasági stratégiájába, élen jártak a megfogalmazásban. Igaz, a vészforgatókönyvről megfeledkeztek, vagyis
a „kockázatmentesítés” kifejezésnél egyedül arra gondoltak, hogyan tudnának szabadulni a szerintük túl szoros kínai kereskedelmi együttműködéstől, arra már nem, mi történik akkor, ha a kivitelezést Peking mutatja be nekik, a saját játékszabályai szerint.
Az Európai Bizottság most azt teszi, amihez szerinte a legjobban ért: „elemzi a helyzetet”. Ezt megteheti, ugyanakkor a végeredmény minden esetben ugyanaz lesz:
ha egyedül Kínából lehet beszerezni valamit, Kína pedig nem adja azt, akkor az összes terv, amely az elkövetkezendő évtizedek EU-s ipar- és gazdaságpolitikáját meghatározhatta volna, megy a kukába.
Valóban megdöbbentő, hogy az Európai Unió ennyire csak a saját forgatókönyvét írta meg, és fel sem vetődött benne, hogy Kína nem fogja tétlenül figyelni a kereskedelmének fékezésére irányuló kísérleteket. Csin Kang külügyminiszter májusi németországi látogatása során, egy meghökkentően feszült és ostoba sajtótájékoztatón, már jól érthetően megfogalmazta: legyen szó szankciókról vagy a kereskedelmi kapcsolatok szándékos megsértéséről az EU vagy bármely tagállama részéről, Peking válasza gyors és nagyon mélyreható lesz.
Most itt van a válasz, ráadásul teljesen célzottan:
a pekingi bejelentés az után érkezett, hogy Hollandia az Egyesült Államok nyomására ismét szorított a gyeplőn, és tudatta, hogy exportellenőrzést vezet be a világ egyik legmodernebb csipgyártó berendezéseinek alkatrészeire. Bár hangsúlyozta, hogy a tiltás nem Kína ellen irányul, valójában teljesen egyértelmű volt a célja. Peking vette is az adást, az EU pedig szépen a saját szabályrendszerének a csapdájába került: miután a kereskedelem uniós hatáskörbe tartozik, egyetlen ország döntése miatt is az egész közösségnek kell tartani a hátát, vagyis a kínai tilalom csak egységesen értelmezhető.
Az Európai Unió nemrég bemutatott gazdasági stratégiatervezete, amely egyetlen hatalmas Kína-ellenes szövegként is értelmezhető, benne az exportkorlátozások és a befektetési tilalmak javaslataival, a „függőség csökkentése” és a „kockázatmenetesítés” kifejezésekkel, pontosan arra volt jó, amitől Kína óva intette Európát: átpolitizálta a gazdasági és kereskedelmi kérdéseket, magában hordozva a rombolás veszélyét, sértve a szabadkereskedelemre vonatkozó előírásokat.
Li Csiang kínai miniszterelnök ezt elég világosan megfogalmazta múlt havi berlini látogatása során, rámutatva arra is, hogy talán jobb lenne a vállalatokra bízni a kormányok helyett, hogy kivel és mivel lehet kereskedni, valamint miben kell kockázatot látni.
Olaf Scholz kezdeti harciassága hamar lelohadt, amikor rájött, mivel járhat a német ipar számára, ha Kína valóban beszáll a játékba, amelyben eddig csak a Nyugat ütött.
A kancellár a napokban gyakorlatilag szóról szóra megismételte a kínai vezető szavait, mondván: a kockázatmentesítést bízzák a magánszektorra, a kormányoknak valóban semmi köze hozzá.
Igazán pragmatikus gondolat. Kérdés, Brüsszel felfogja-e, és ha igen, mit szól hozzá.
Már amikor szóhoz jut majd a mostani, mindenkit elnémító pofon után.
Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq